MMM - 2013. - 4. évf. 1. szám

Szerkesztői köszöntő

Ugyan még javában tart a tél, egyik nap félméteres hóban járunk, míg a másik nap hétágra süt a nap, csöpögnek az ereszek és nyoma sincs a hónak. Szánkózhatunk, de focizhatunk is a szabadban vagy éppen egy jó pohár sör mellett tekézhetünk is kedvenc vendéglőnkben. A nappalok azonban még rövidek, de így legalább sokat olvashatunk, a legújabb MMM Magazint is, amelyben nagyon sok érdekes témáról írtunk.

teljes cikk

MMM - 2013. - 4. évf. 1. szám

Akár milliós ékszerekkel is díszíthetjük

Szemüvegünk akkor ideális, ha amellett, hogy jó látást biztosít, szívesen viseljük. Ezért szükséges, hogy arcunkhoz, megjelenésünkhöz, stílusunkhoz, szokásainkhoz alkalmazkodjon és illeszkedjen. A szemüveget és kontaktlencsét viselők jól tudják: igen nehéz megtalálni a tökéletes, számukra kitalált darabot. Talán sokan nem is gondolnák, hogy létezik olyan szakember, aki egyedi stílusú szemüvegek tervezésével és készítésével foglalkozik.

teljes cikk

MMM - 2013. - 4. évf. 1. szám

Egy megvalósult álom

Pontosan öt évvel ezelőtt egy kis varrodából indult a Sugarbird csapat, a márka tulajdonosának, Jagasics V. Csonka Hedvignek a vezetésével, akik mára országos hírnévre tettek szert. Nevük egybeforrt a márkával, stílusukat mindenki ismeri. Az elmúlt években száznál is több modell mutatta be a lányok által megálmodott több ezer ruhakölteményt, az extravagáns daraboktól egészen a jótékonysági célra készült mesepólókig.

teljes cikk

MMM - 2013. - 4. évf. 1. szám

Fából vaskarika

A fa makettek készítése komoly szaktudást és precizitást igényel. Az aprólékosságot jelzi, hogy az ülések, a kapaszkodók, a sofőr fülkéjének a berendezései is megtalálhatók a járművekben. Egy csuklós busz makettjének elkészítése egy hónapos munka eredménye.

teljes cikk

MMM - 2013. - 4. évf. 1. szám

Ez így gömbölyű

Labdakérdés márpedig van! Ezt minden futballrajongó tudja. Sokuk szerint ugyanis a szintetikus anyagú focilabda csak illúziója eredeti, kézzel készített, bőrből varrott másának, melyet itthon ma már kizárólag a Kézmű Nonprofit Kft. Gödi Labdaüzemben gyártanak.

teljes cikk

MMM - 2013. - 4. évf. 1. szám

Szabad a játék

Aki citerát vesz a kezébe, az életet ragadja meg, függetlenül attól, hogy milyen szakértelemmel játszik a hangszeren – vallják a citerázás mesterei. A hangszer készülhet asztallapból, tükör hátuljából, esetleg gyúródeszkából. A száraz faagyag azonban mindig követelmény, mert e nélkül csak sírni fog a hangszer.

teljes cikk

MMM - 2013. - 4. évf. 1. szám

Izzadság nélkül

A nulla vagy minimális szennyezőanyag kibocsátású közlekedésnek létezik olyan területe, amely viszonylag könnyen megvalósítható és nem kíván óriási áldozatokat. Néhány százezer forint befektetéssel ezt tudja nyújtani a pedelec. Járhatunk vele munkába, vagy kiváló társ lehet a szabadidő eltöltésében.

teljes cikk

Aktuális - 2013. - 4. évf. 1. szám

A hóhányás szigorúan kötelező

Tévhit, hogy a tél csak a családiház-tulajdonosokra ró kötelességeket: a társasházban lakók ugyanúgy felelnek az épület körüli járdák takarításáért és a jégcsapveszély megszüntetéséért. Összegyűjtöttük a teendőket és a lehetőségeket.

teljes cikk

Az ember - 2013. - 4. évf. 1. szám

„A határait mindenki maga húzza meg”

Az öntörvényűség és a szilajság a mai világban nem életképes – állítja Varga Krisztina, aki annak idején, a hetvenes években a művészetet és az anyaságot tette mérlegre. Bár ez utóbbit nem szokás pályának tekinteni, de hogy igazi életfeladat, ahhoz kétség sem férhet.

teljes cikk

Barangoló - 2013. - 4. évf. 1. szám

Forró pillanatok

Világszerte egyre nagyobb a gyógyfürdők népszerűsége, és a trend győztesei közt ott van Magyarország is, hiszen hazánk területén rengeteg a forrás. Manapság már mintegy 1200 kutat tartanak számon, és több mint negyven településen körülbelül százötven gyógyfürdő működik – nem túlzás tehát azt állítani, hogy igazi nagyhatalom vagyunk ezen a téren.

teljes cikk

Városi legenda - 2013. - 4. évf. 1. szám

Pintye testvérek a leánykollégiumban

40 évvel ezelőtt történt hazánkban először nagyobb túszdráma. Az eset rendkívül felkavarta az embereket. Akkor ugyanis még más világ volt, nem volt mindennapos az erőszak. A történések helyszínén, Balassagyarmaton azóta sem felejtették el azokat a szörnyű napokat, amikor a Pintye testvérek határőrtiszt édesapjuk szolgálati fegyvereivel kollégista lányokat ejtettek azért túszul, hogy szabadon távozhassanak nyugatra az országból. Végül egyiküket megölték a mesterlövészek, másikukat pedig 15 éves szabadságvesztésre ítélték.

teljes cikk

Egészség - 2013. - 4. évf. 1. szám

Hogy aludjunk jól?

Mindenkivel előfordult már, hogy reggel azt mondta: „hú, de rosszul aludtam”. Ennek általában nem is tulajdonítunk nagy jelentőséget. Vannak azonban – a felmérések szerint nem is olyan kevesen – akik kisebb-nagyobb alvásproblémával élnek együtt rövidebb-hosszabb ideig. Egy rossz éjszaka is elég ahhoz, hogy használhatatlanok legyünk másnap. De mit kell tennünk, ha több napja nem tudunk aludni?

teljes cikk

Gasztronómia - 2013. - 4. évf. 1. szám

Édes szájak

A sütit és a tortát mindenki szereti, aki nem, az még sosem evett igazán finomat. A sarki cukrászdában nem kell feltétel nélkül megbízni, a saját kezünkben viszont egy idő után érdemes. Nem olyan nehéz jó tortát készíteni, csak ismerni kell az alapokat. A piskótától a házi túró rudiig.

teljes cikk

Sport - 2013. - 4. évf. 1. szám

A világ tetején

Az ország helyzete olyan, amilyen, sokaknál megy a panaszkodás, de ami reményt ad, hogy vannak olyan sportágak, amelyekben világelsők vagyunk. A legszebb az egészben, hogy a sportolók amatőrök, szabadságot vesznek ki, ha a világbajnokságra mennek, nincs egy főállású profi sem közöttük, a tv-ben sem mennek az élő közvetítések, az éves költségvetésüket nem milliárdokban mérik. Ez a sport a teke.

teljes cikk

Autók - 2013. - 4. évf. 1. szám

Klasszikusok pop ritmusban

Melyik az az autógyár, amelyben asztalos részleg működik, és ahol szárított kőrisfa gerendák találhatók a raktárban? Melyik az a márka, amelyet a legjobban kedvelnek az angolok? Természetesen a Morgan.

teljes cikk

Ez + Az - 2013. - 4. évf. 1. szám

Pajzánság és perverzió rendőri felügyelettel

A bordélyok aranykora Európa-szerte, így Magyarországon is a 19. század második felére és a 20. század elejére tehető. A legális prostitúció érája sok szempontból igéző és romantikus időszaknak tűnik, de valójában igen ellentmondásos világot teremtett.

teljes cikk

Ez + Az - 2013. - 4. évf. 1. szám

Személyesebb, ha kézzel írunk szeretteinknek!

Egyre inkább kimegy a divatból, hogy képeslapot küldünk szeretteinknek. Pedig régen, főként az ünnepek közeledtével, mindenkinek illett beszereznie elegendő mennyiséget belőlük a postán, hogy aztán elküldhessük őket. Ma már inkább a telefon és az internet segítségével köszöntjük számos alkalommal ismerőseinket, rokonainkat. Ennek ellenére – főleg turista negyedekben – még mindig jól fogynak a képeslapok a vásárlók körében. S hogy mire használják őket, ha nem küldik el? Talán elteszik emlékbe.

teljes cikk

Ez + Az - 2013. - 4. évf. 1. szám

Agnès Desarthe: Egy titok, ami nem számít

Hogyan lesz hat átlagember életéből elegánsan sejtelmes regény? A megfelelő író kezében játszi könnyedséggel: ha a francia Agnès Desarthe félrehúzza a hétköznapok kulisszáit, tökéletesen magától értetődőnek tűnik, hogy a banalitások mögött micsoda misztikum bújik meg.

teljes cikk

Színes világ - 2013. - 4. évf. 1. szám

Segítséget kért a delfin

A magyar származású búvároktató, Keller Lajos, Hawaii partjainál merült egy csoporttal, amikor olyan élményben volt része, mint még talán soha egy kollégájának sem: egy delfin úszott felé, mozdulataival pedig egyértelműen jelezte, hogy tekerje le róla az uszonyába akadt horgászdamilt.

teljes cikk

Színes világ - 2013. - 4. évf. 1. szám

Majom az űrben

Nyolc éven belül már embert küldene az űrbe, most viszont az 1979-es iszlám forradalom 34. évfordulója alkalmából csak egy majmot lőtt fel 120 kilométeres magasságba Irán – írja a techeye.com.

teljes cikk

Színes világ - 2013. - 4. évf. 1. szám

Másolják a Nobel-díjat

Egy tajvani üzletembernek köszönhetően most már nemcsak cipőket, hanem magát a Nobel-díjat is „lemásolják” Ázsiában.

teljes cikk

Színes világ - 2013. - 4. évf. 1. szám

Bálnatetem Franciaországban

Egy 18 méter hosszú barázdás bálna tetemét sodorta a víz Franciaország nyugati partjának egyik strandjára. Az állatot még aznap a partra emelték, elkerítették, majd megvizsgálták, feldarabolták, és kielemzik a belső szerveit.

teljes cikk

Színes világ - 2013. - 4. évf. 1. szám

Új fajra bukkantak

Az Edinburghi Egyetem kutatócsoportja január végén azonosította egy, a leginkább delfinre és krokodilra emlékeztető állat maradványait. Az őshüllő nagyjából 160 millió évvel ezelőtt élhetett a Földön, és a Tyrannoneustes lythrodecticos nevet kapta.

teljes cikk

Színes világ - 2013. - 4. évf. 1. szám

iPad az orangutánoknak

Apps for the apes, azaz „alkalmazások a majmoknak” néven fut az a program, melyben megfigyelik, hogy az orangutánok mit kezdenek egy olyan táblagéppel, melyet kifejezetten nekik írt alkalmazásokkal raktak tele.

teljes cikk

Színes világ - 2013. - 4. évf. 1. szám

A világ legszélesebb csípője

250 centiméteres a csípőkerülete annak a Los Angeles-i nőnek, aki ezzel a mérettel a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerül.

teljes cikk

Színes világ - 2013. - 4. évf. 1. szám

Sir David Attenborough: az emberiség a Föld pestise

86 éves múlt a neves természetfilmes, akit a BBC-nek készített sorozatai tettek világhírűvé.

teljes cikk

Színes világ - 2013. - 4. évf. 1. szám

Pókot neveztek el Bonóról

Nem éppen hétköznapi megtiszteltetésben volt része a U2 frontemberének. Egy Jones Bond nevű biológus ugyanis róla nevezett el egy pókfajt, amire az amerikai Joshua Tree Nemzeti Parkban talált rá – a park neve egyébként megegyezik a U2 legsikeresebb lemezével.

teljes cikk

Színes világ - 2013. - 4. évf. 1. szám

A Holdon túlra

Új űrhajó építésébe fogott a NASA, melynek az a célja, hogy ne csak közeli, Föld körüli pályán keringjenek az asztronauták, hanem jóval távolabbra is eljussanak. Az első, 2014-re tervezett próbarepülés során csak a szervizkabint lövik fel, míg az első nagy utat három évvel későbbre datálják.

teljes cikk

 

hirdetés