MMM - 2013. - 4. évf. 8. szám

Ácsmesterség

Építő elmék

Egy szakma múltja

Első ránézésre semmi különös nincs az ács munkájában: tetőket és más fa szerkezeteket készít. Amikor Magazinunk kicsit jobban utánajárt, kiderült, ennél jóval több van mögötte.

Ha igazán hatásvadászok akarnánk lenni, akkor a Krisztus előtti időkbe kell visszamenni, nem csak azért, mert Krisztus és az apja is ács volt. Korábbi virágzó társadalmaknál, például a suméroknál is találhatóak az ácsmesterségről feljegyzések.

Az ácsszakma régi ismeretei közé tartozik, a ragasztó, szög és más kötőanyag használata nélkül készített fakötések. A szétválaszthatatlan kötéskulcsa, hogy a kapcsolódó elemek egyike, egy évvel korábban kivágott fa.

A fával kapcsolatos szakmákból meglehetősen sok van, közte több régi és mára elfeledett tevékenység is, mint a teknővájás, a kerékgyártás (bognár) és a faedényeket, fa használati eszközöket készítő bodnár, pintér, amivel rokon szakma a hordókészítő kádár is, nem beszélve az asztalosról. A középkorig a hajós és molnár mesterség különlegessége az volt, hogy mindegyik mesterember maga állította elő és tartotta karban a munkaeszközeit. A gabonát őrlő molnárok sokáig maguk építették a malmaikat is. Akkoriban még nem indult be a manapság divatos specializálódás, hogy mindenki, még egy szakmán belül is, szinte csak bizonyos fázisokhoz értsen.

Visszakanyarodva a honfoglalás utáni időkhöz, az addigi vándorló életmód helyhez kötöttebb lett, a lebontható-újra építhető jurtát és sátrat felváltotta a földbe vájt kunyhó. Magyarországon a középkorig az emberek többségének ilyen volt a lakóhelye, ekkor kezdték alkalmazni a zsindelytetőt. Ennek alapját a fagerendák, falécek alkották, amire nád került.

Ha az ácsmesterség hazai történetét vizsgáljuk, akkor a honfoglalásig kell visszamennünk. Ekkor indult el, majd lendült fel igazán a szakma, amely szorosan kötődik a szakrális, azaz a természetfelettinek tartott tevékenységekhez. Az egyházakhoz, vallásokhoz is meglepően szorosan kapcsolódik a mesterség, ugyanis a földkunyhókban lakó lakosságtól nem kaptak megrendeléseket, a munkák többsége az egyházaktól érkezett. Ők a templomaikkal, katedrálisaikkal, kolostoraikkal az ég felé törekedtek, mindenféle szempontból. A mesterek akkoriban céhekbe, szakmai szövetségekbe tömörültek. (Ezek a mai kamarákhoz hasonlóak.) A céheket keresték meg az építkezni kívánó nemes urak és az egyház emberei. Ha komolyabb munkáról volt szó, akkor több ácsmester vagy ács családok kapták a munkát.

A tetők is változtak az évszázadok alatt és követték az aktuális építészeti stílusokat. A gótikára az égbe mutató, hosszúkás tetők és épületek voltak a jellemzők, amelyek ceruzaszerűen meredtek az égbe. Az 1100-as évektől az 1400-as esztendőkig uralkodó stílust a barokk váltotta. Erre az irányzatra a nagy belső terek, óriási kupolák voltak a jellemzőek. Itt az építőmestereknek igencsak meg kellett mutatniuk a tudásukat, mert ezeket az elvárásokat csak is új technológiák bevezetésével lehetett megvalósítani. Az 1700-as években érkezett a különféle korok, stílusok, irányzatok elemeit vegyesen alkalmazó eklektika, melynek jegyei a mai épületek és tetők formáján is látható.

Itt is érvényes az a régi szabály, hogy az épületekben lakó emberek szellemisége kihat az épületre is.

Tapasztalat

A római időkből eredő col, hüvelyk mértékegységnek is sok köze van az ácssághoz és más fával foglalkozó szakmákhoz. A 25,4 mm-es col kb. akkora méret, amit a fa szárítása közben évente levágnak róla.

Az ácsszakma a 21. század közepéig, apáról-fiúra szálló, családban maradó tevékenység volt. A viszonylagos zártság annak volt köszönhető, hogy az évtizedek, évszázadok alatt felgyülemlett tapasztalatokat fel kellett használni, tanulni kellett a saját és mások hibájából. Ugyanis egy mester bizonyítványát könnyen kiállította, ha összedőlt a gerendázat, vagy ha a szél hatására leomlott a tető.

A különféle gerendák egymáshoz kötésekor megjelenik a ma már elfeledett, jó ideje nem hangoztatott ősi tudás. Ez szerencsére teljes mértékben bizonyítható, összefüggésekkel, logikus okfejtésekkel teli izgalmas terület. Idevágó példa, hogy a legtöbb faösszekötő forma ábrázolható az ősi magyar rovásírás különféle betűivel.

A szakértő

A cikkhez szakmai segítséget nyújtó Dudik János ácsmesterről annyit kell tudni, hogy már nyolcévesen az ácsmunkákat tanulta az édesapja mellett. Tizenhárom évesen esőcsatornákat készített és ki tudta számolni, hogy adott tetőhöz mekkora mennyiségű faanyag szükséges. Tizenkilenc évesen önállóan végzett ácsmunkákat, 26 évesen vállalkozóként készítette a tetőket.

1998-tól tanulókat vizsgáztatott az Ipartestületben, 1999-ben pedig már, mint a legfiatalabb elnökségi tag dolgozott. A tanulókkal nemcsak ebben a formában találkozott. Jó ideje magániskolákban tanít felnőtteket az ácsszakmára és a szakoktatóként is dolgozik.

Képzés

A fa kivágása is a természet megfigyelése alapján történt, adott területről csak bizonyos időszakok banvágtak ki fákat. Ez a tudatos fakitermelés és feldolgozás játszott nagyban közre abban, hogy az épületek, tetőszerkezetek több száz évig álltak.

Az ácsképzés az 1960-as évek végéig működött igazán jól Magyarországon, az akkori oktatási rendszerben még át tudták adni megszerzett tudásukat az idősebb szakemberek és addig léteztek elfogadható tankönyvek. Szomorú, hogy a legjobb munka a témában Pados Antal tollából származik (Kőműves szerkezetek, 1959), de amit alapműnek tekintenek az ácsok, és ami precízen leír rengeteg szakmai fogást, az Keil József munkája Az ácsmester iskolája, az 1870-es évekből... Ez az utolsó, szakmailag hibátlan könyv.

A szakmában és a képzésben, az építőiparban tevékenykedő nagyvállalatok térnyerése hozott változást. Céljuk, hogy minél gyorsabban, minél több tetőhöz szükséges alapanyagot értékesítsenek, ezért a fafeldolgozás megszokott, klasszikus menetét felgyorsították, még jobban gépesítették. Ma már a komplett tetőkhöz szükséges faanyagokat robotizált fűrészgépek készítik, ezzel párhuzamosan, minden szellemiségre utaló dolog eltűnt a területről.

Az oktatás, tankönyv területen pedig úgy mutatkoztak meg ezek a változások, ahogy az orvosképzés átalakult 1900-as évek elején. A független magánegyetemeket elkezdték támogatni a gyógyszergyárak, cserébe csak azt kérték, hogy pár oktatási alapelvet változtassanak meg és az egész szakma elindult a ma látható irányba, hogy a megoldást szinte „csak” a patikaszerek jelentik a betegségekre, a megelőzés és más módszerek gyakorlatilag eltűntek a hivatalos képzésből.

Az ácsképzésben is megjelentek a támogatók, aminek az lett a következménye, hogy a tankönyvekben azok a szakmai fogások, felhasznált anyagok és módszerek szerepelnek leginkább, amit a könyvet szponzoráló vállalat forgalmaz. Ennek következménye, hogy a régi, bevált módszerek eltűntek a süllyesztőben.

A majdnem elveszett technológia

A kivágott fa 4–5 év alatt szárad ki teljesen, akkorra tűnik el belőle az összes vetemedés. Ezután lehet teljesen egyenes faanyagot készíteni.

Az egyik, talán legfontosabb dolog, ami majdnem elveszett a képzés során, az az ácsok hozzáállásának, szellemi képességének a hangsúlyozása, fejlesztése. Ez nyilvánvaló és szükséges, mert minimum 4–5 méteres magasságban dolgoznak, cipőtalpnyi szélességű gerendákon, vékony léceken közlekednek, miközben a faanyag, a szerszám a kezükben. Ez a munkakörülmény már eleve szelekcióval jár: a tériszonyos, túlsúlyos, rossz fizikumú, ijedős embereknek nem való ez a munka. Az egyik legfontosabb képesség a térlátás, ami nem csak abban segít, hogy a tetőn balesetmentesen tudjon közlekedni a szakember. Elengedhetetlen feltétele annak, hogy a tervrajzon látható elképzelést át tudja ültetni a gyakorlatba. Több méter magasan lévő, munkakezdéskor csupasz, vízszintes felületen jól lássa tehát, melyik gerenda, hogyan kapcsolódik majd egymáshoz, és milyen lesz a kész tető. Összefüggéseiben kell látnia a munkát, rendszerben kell gondolkodnia, hogy mit, hogyan, hova, mikor épít be. Talán ez a legfontosabb képessége az ácsnak.

Izgalmas részletek

Az elveszett mesterségbeli tudás részleteinek kifejtése előtt egy fogalmat feltétlen világossá kell tenni: ez pedig a természeti törvény. Ez olyan törvényt jelent, amely nem változik, mindig ugyan úgy működik, akárki, akármit állít róla, az mindig ugyan úgy fog működni. A fánál, a fa feldolgozásánál, a beépítésénél és az ácsszakmában is vannak ilyen törvények, aminek az ismerete, betartása „csodákat” eredményez.

Nemrég volt szakértőnknek egy munkája, ahol műemlék jellegű, nádfedeles, fakéményes kovácsműhelyt állítottak helyre. (A helyiség építőanyagait látva egy mai munkavédelmi vagy kéményseprő ellenőr azonnal megvonna minden engedélyt a kovácstól.) Mivel a műhely sok évtizedig gond nélkül működött, mutatja, hogy a rég elfeledett technikák működőképesek. A tűzvédelmet úgy oldották meg, hogy a gerendák éles széleit kb. egy centiméter vastagon legyalulták, így a felület szélesebbé vált, és jóval nehezebben kapott bele a tűz. Beépítés előtt megégették a gerendát, így keménnyé és szinte tűzállóvá változott a felülete, ennek előnye, hogy így még bogarak, rágcsálók sem tudnak bejutni a fába. Nádtetőknél rágcsálók, madarak ellen úgy védekeztek, hogy korommal kevert vízzel permetezték be tetőt, aminek a szaga elriasztotta az állatokat. A diólevélből készült főzettel lekezelt tetőt pedig a bogarak kerülik el nagy ívben...

A gerendák vetemedését szerencsésebb okos beépítéssel megoldani, amiben a majdnem elveszett szaktudás segít. Ha a fát kivágását követően száliránnyal ellentételesen leúsztatták a patakon, az utána kevésbé vetemedett, mert a benne maradó, információt hordozó életnedvek kimosódtak. A másik idevágó technika, ha az ács tudja, hogy melyik a beépítendő gerenda északi része, akkor az északra nézzen, mert követték azt a mondást, hogy úgy tájolták a fát holtában, ahogy éltében állt.

A gyakorlatban

Néhány száz éve még az új ház építése úgy történt, hogy gondosan ügyeltek a tájolására. A ház középpontját úgy határozták meg, hogy a kutyákat elengedték és ahol lepihentek, oda tették a tűzhelyet, ami a ház közepe volt.

Az ácsmunkát egy példán keresztül a legegyszerűbb bemutatni. Egy nagyobb családi ház 180 négyzetméter körüli belső térrel rendelkezik, a ház 12x15 méteres területen fekszik. Nyeregtető kerül kialakításra, amely az egyik legegyszerűbb, leginkább elterjedt tetőfajta Magyarországon, a neve az alakjából következik. Az ácsmunka akkor kezdődik, amikor a kőművesek felhúzták a falakat, és ott a sík felület az épülő ház tetején, az égbe meredő kéménnyel. A beépítésre kerülő faanyag mennyisége elmond mindent az elvégzendő munka nagyságáról.

A szakmai szlenget kihagyva, a következő méretű gerendák, tehát vastagabb faanyagok kerülnek beépítésre: 15x15 cm oldalú 6 méteres gerendából két darab, 10x15-ös 5 méteresből 32 db, ugyan- ennek a méretnek a 4 méteres kiviteléből 32 db. A 12x12 cm-ből szükséges tíz darab 3 méteres és nyolc darab 6 méteres. Az 5x15 cm-es gerenda 6 méteres kiviteléből tíz darab szükséges. A 3x5 centis tetőlécből komoly mennyiség kell, a cserepeket tartó léceket sűrűn rakják, ezért 900 m szükséges belőle! A sort a 2,5 cm vastag és 20 cm széles deszkával zárjuk, amely a tető és a ház oldala közötti részt tölti ki. Ebből az anyagból 60 méternyi szükséges. A felsorolt famennyiség körülbelül tíz köbméternyi teret tölt ki, a beépítése négy szakembernek két-három heti munka.

Szellemiség

A mai materialista társadalom jó esetben csak megmosolyogja a nem kézzel fogható, szellemi, ezoterikus dolgokat. A feng shui és a hozzá hasonló keleti irányzatok kezdenek Magyarországon is divatossá válni, érdekes, hogy ezekhez hasonló vagy ezeknél működőképesebb tudás, szakértelem itthon is megtalálható, csak nem tudunk róla. Ezek a dolgok szinte teljesen eltűntek a mai ember életéből, pedig néhány száz éve még a mindennapok része volt.

Felvetődik a kérdés, hogy az említett elvek szerint épült vagy teljesen fából készült rönkház, mennyiben más, mint a közönséges ház. Erre a személyes tapasztalat adja meg a választ: otthonosabb, jobban érzi benne magát a tulajdonos és a vendégek is. A ház jobban energetizált, ha az építéshez használt fával, egyéb anyagokkal kapcsolatos természeti törvényeket betartják. A mesterségesen szárított, vegyi anyagokkal kezelt fából minden létező életet kiöltek, ellátja a feladatát, de valahogy nem az igazi. A ház tájolása, a tető szögének a megválasztása, a tető és épület aránya és sok más, nem említett szakmai fogás kapcsolódik a természeti törvényekhez. Ha valaki így szemléli az ácsmesterséget és utána olvas, meglehetősen érdekes, működőképes új világ tárul fel előtte.

Elérhetőség: Dudik János

Benedek Attila

 

hirdetés